Category:Interior of Coming of the Holy Spirit church in Aldebrő
Részletes leírás |
---|
Főoltára egyszerű stipeszből, a menzán rokokó tabernákulumból (kétoldalt térdelve adoráló angyalok), és a falon függő, félköríves záradékú, a Szentléleknek Szűz Máriára és az apostolokra való kiáradását (pünkösd) ábrázoló, 1870-ben készült olajképből áll. A szentélyzáródás falán, a kép köré akantuszfejezetes oszloppárokkal szegélyezett, oromzatán baldachinnal és koronával záruló oltárépítményt festettek. Az oltár kétoldalán, pilasztereken elhelyezett konzolokon Jézus és Mária Szíve-szobrok állnak. A bal oldalon nyíló sekrestyeajtó felett Jézus Krisztus keresztre feszítését, szemben, a szentélyablak két oldalán Tours-i Szent Mártont és Assisi Szent Ferencet ábrázoló szekkók. A diadalív bal oldalán egyszerű, klasszicista szószék, mellette fali konzolon Immaculata-szobor, a diadalív jobb oldalán Fájdalmas Szűzanya-mellékoltár, a menzán térdelve imádkozó angyalfigurákkal, a tabernákulumon Pietà-szoborral, az oltár mellett a gyermek Máriát olvasni tanító Szent Anna szobra. A hajó két boltszakaszát elválasztó pilléreken Szent József és a kisded Jézus, valamint Lisieux-i Kis Szent Teréz szobrai láthatóak. A hajó boltszakaszainak falán, az ablakok kétoldalán az evangélistákat (első boltszakasz), valamint Szent György vértanút, Szent Mihály főangyalt, Szent Vendelt és Szent Sebestyént ábrázoló grisaille-szekkók (második boltszakasz), valamint a keresztút kerámiastációi láthatóak. A mennyezetfreskók: utolsó vacsora (szentély), Mária mennybemenetele és a neki hódoló Árpád-házi szentek (első boltszakasz). Valamennyi falfestményt Kobza Ágoston készítette 1950-ben. A karzaton orgona, a karzatalj boltívénél Páduai Szent Antal- és Nepomuki Szent János-gipszszobrok, bentebb a karzataljban gyóntatószék, valamint hordozható klasszicista baldachin alatt késő barokk Világ Királynője-szobor. Utóbbi kivételével a templom valamennyi szobra provinciális alkotás. A bejáratnál két korábbi aldebrői plébános, Mednyánszky Mihály és Füzesi István emléktáblái. |
Subcategories
This category has only the following subcategory.
Media in category "Interior of Coming of the Holy Spirit church in Aldebrő"
The following 21 files are in this category, out of 21 total.
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 01.jpg 2,400 × 1,600; 1.24 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 02.jpg 2,400 × 1,600; 1.09 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 03.jpg 2,400 × 1,600; 1.14 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 04.jpg 1,600 × 2,400; 1.37 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 05.jpg 1,600 × 2,400; 1.38 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 06.jpg 1,600 × 2,400; 1.05 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 07.jpg 1,600 × 2,400; 957 KB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 08.jpg 1,600 × 2,400; 1.02 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 09.jpg 1,600 × 2,400; 991 KB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 10.jpg 1,600 × 2,400; 842 KB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 11.jpg 1,600 × 2,400; 819 KB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 12.jpg 1,600 × 2,400; 1.03 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 13.jpg 1,600 × 2,400; 1.44 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 14.jpg 1,600 × 2,400; 1,006 KB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 15.jpg 1,600 × 2,400; 1.02 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 16.jpg 2,400 × 1,600; 1.05 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 17.jpg 2,400 × 1,600; 1.09 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 18.jpg 1,600 × 2,400; 1.2 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 19.jpg 1,600 × 2,400; 1.15 MB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 20.jpg 1,600 × 2,400; 955 KB
-
Aldebrő, római katolikus templom belső tere 2024 21.jpg 2,400 × 1,600; 758 KB