Category:Statue of John of Nepomuk (Árpás)

Magyar: Nepomuki Szent János-szobor, Árpás, Győr-Moson-Sopron megye. Az 1780 körül épült, késő barokk stílusú Nepomuki Szent János-kápolna oltárán, a tabernákulumon álló, a kápolnával egyidős, barokk stílusú festett faszobor. Kétoldalán Szent Ferenc és Szent Klára kisebb méretű szobrai állnak.[1] A felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (cipő, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, törzse mellett oldalra lendülő, tenyerével felfelé fordított jobb kézzel, baljával adoráló gesztussal mellkasán, magasan az égbe révedő tekintettel. A lába alatt lévő felhőből két angyalfej bontakozik ki. Az oltár mögötti, félköríves záródású fülke falán a Moldvát a Károly híddal, a háttérben Prága épületeivel ábrázoló szekkó, Závory Zoltán alkotása látható, amely kompozíciós keretet ad a szobornak. A szétnyíló felhők közül mennyei dicsfény árad a szoborra, a felhők között négy gyermekangyal és három angyalfej lebeg, egyikük a vértanúság szimbólumával, a pálmaággal, másikuk a titoktartás jeleként jobb kezének mutatóujját szája elé emeli. Az előtérben, a folyó hullámaiban Nepomuki János hanyatt fekvő holtteste, feje körül dicsfénnyel, amint jobbjával holtában is a feszületet szorítja magához.
Object location47° 30′ 42.66″ N, 17° 23′ 47.87″ E Kartographer map based on OpenStreetMap.View all coordinates using: OpenStreetMapinfo
<nowiki>Nepomuki Szent János-szobor; Statue of Saint John of Nepomuk; árpási kegyszobor; statue in Árpás, Hungary</nowiki>
Statue of Saint John of Nepomuk 
statue in Árpás, Hungary
Upload media
Instance of
DepictsJohn of Nepomuk
LocationÁrpás, Tét District, Győr-Moson-Sopron County, Hungary
Inception
  • 18th century
Map47° 30′ 42.66″ N, 17° 23′ 47.87″ E
Authority file
Edit infobox data on Wikidata
  1. Csatkai 1956, 462.

Media in category "Statue of John of Nepomuk (Árpás)"

The following 11 files are in this category, out of 11 total.