Category:Statue of John of Nepomuk in Dunaharaszti

Magyar: Nepomuki Szent János-szobor, Fő út 67. – Kerkai Jenő park, Dunaharaszti, Pest megye. A római katolikus templom kertjében, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó, baluszteridomú pillértörzsön 1716-ban emelt, barokk stílusú, korábbi festés nyomait magán viselő kőszobor. A környéken birtokot szerzett báró Laffert Ferdinánd kamarai tanácsos állíttatta, aki két évvel később, 1718-ban a mai templom Nepomuki Szent Jánosnak szentelt elődjét is felépíttette. 1777-es és 1841-es feljegyzések szerint a szobor fülkeházban állt.[1] 1958-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 7004; azonosító: 7006). A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mellkereszt, birétum), mellmagasságba emelt baljában pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán A Taffert-címer köré írva a szoborállítás éve, alatta latin nyelvű szöveg olvasható, amely a szoborállítók névjeleit örökíti meg („Deo ac praepotenti patrono s[ancto] Ioanni Nepomuceno hanc sdtuam [= statuam] dedicant ac se eius patrocinio comendant infimi clientes F. AL. B. De. L. F. A. M. B. B. DeL. N ABO", magyarul: „Az Úristennek és hathatós közbenjárónknak, Nepomuki Szent Jánosnak állítják e szobrot és ajánlják magukat az ő oltalmába alázatos szolgái: [névjelek]”). Figuramagasság: kb. 175 cm. Tájolás: KDK.


This is a category about a monument in Hungary. Identifier: 7006

Object location47° 21′ 11.69″ N, 19° 04′ 57.49″ E Kartographer map based on OpenStreetMap.View all coordinates using: OpenStreetMapinfo
  1. Dercsényi 1958, I/344.

Media in category "Statue of John of Nepomuk in Dunaharaszti"

The following 40 files are in this category, out of 40 total.