Hippeastrum gondozása edit

Üdvözöllek. A Hippeastrum gondozásával kapcsolatosan lenne néhány észrevételem. Általad megfogalmazott gondozási mód túlzottan le van általánosítva, ha valaki így gondozza manapság a hagymáit akkor nem sokáig fog virágzó hagymákkal dicsekedni, max 2-3 esetleg 4 év és a frissen vásárolt  hagymái elpusztulnak.  Manapság a hagymákat általában a kertészetekben rendelik meg a virágot kedvelők, ezek a hagymák mielőtt a kereskedelembe kerülnének egy a termelők által jól kidolgozott  kezelésen mennek át. Ebbe a kezelésbe beletartozik egy erőteljes hő kezelés , szárítás, hűtés. Itt persze megkell említeni hogy általában Holland termelőkről beszélünk. Azt is megkell említeni hogy azok a hagymák melyek a kereskedelemben kaphatóak előzőleg már évekig kiszolgálták a termelők és vágottvirág felvásárlók igényét. Tudnunk kell hogy a Holland környezetvédelem szigorúan szabályozza a vegyszerek használatát a mezőgazdaságban, így a virág termelésben is, emiatt a termelők nem tudják megvédeni a hagymáikat maradandóan a kártevőktől, néhány éves termelésben állás után marad a hagymák újra telepítése. A fertőzött és kitermett  hagymákat  kiszedik levágják gyökerüket, levelet, nagyság szerint osztályozzák, ezekután bekerülnek negyed órás 45-50 fokos vizes hőkezelésbe, utána szárítás és hűtés. És ettől a pontól kezdve van lehetőségünk nekünk vásárlóknak hozzájutni a hőn óhajtott hagymákhoz. 
Talán hosszúnak tűnik a mondandóm bevezetése, de vázolni szerettem volna hogy mire is alapozom az észrevételemet. Mivel a hagymák mál eleve fertőzöttek, a forróvizes kezelés csak felszíni kezelésnek mondható, a meglévő gyökér csonkok pedig már életképtelenek az előbb említett forróvizes kezelés hatásától, a gyökerek nem táplálják a hagymát hiába áztatja langyos vízbe ültetés előtt nem fog tovább növekedni, persze virágozni fog de ez nem a gondozó érdeme ami esetleg félrevezető is lehet mert azt gondolhatja hogy azért virágzik mert mindent helyesen csinál, és csak évek múlásával tapasztalja meg a hagymája visszafejlődését, esetleg pusztulását. És azért még had említsem meg  az általad vázolt és nagyon félreértelmezett őszi-téli "pihentetési" időszakot, ami nem más mint a hagymáink erőszakos kómába ejtése, (ez inkább növény kínzás mint pihentetés, igaz hogy ilyen fogalom még nincs de talán majd egyszer az állatkínzás fogalma mellé ezt is hozzá teszik)  A megadott gondozási módszereddel nem sok sikerélmény várja a virágszeretőt. 
A kritikus szavaim nem szántam személyes sértésnek, remélem nem veszed annak.
Tisztelettel: VIRÁGBARÁT.  

VIRÁGBARÁT (talk) 19:35, 21 January 2023 (UTC)Reply